Keresés
HÍREINK | HONLAPTÉRKÉP | ELÉRHETŐSÉG
in English
Magyar Éva a Gate Színházban

Magyar Éva színésznő, rendező, koreográfus nevével fémjelzett Egyenletlen Lélegzés (Breathing Irregular) című darabot játszák 2010. február 27-ig a londoni Gate Színházban, mely a nemzetközi színházi együttműködés fő bázisa.

A Londoni Magyar Kulturális Központtal együttműködésben került bemutatásra az Egyeletlen Lélegzés című előadás Notting Hill szívében. A Carrie Cracknell által rendezett darabot a mentőkhöz beérkezett segélyhívásokra komponálták. Az előadásban színészek és táncosok olyan a való életből merített történeteket jelenítenek meg, mint például egy magányos nő szülése vagy egy fiú igyekezete, ahogy édesapját egyedül próbálja újraéleszteni. A művészek az Egyenletlen Lélegzésben a mindennapos túlélés győzelmét ünneplik. A történetek a telefonálók beleegyezésével válnak a performansz részévé. 

Magyar Éva Budapesten született és a Színház és – Filmművészeti Egyetem elvégzése után számos jelentős drámában és musicalben játszott főszerepet, majd saját társulatot alapított The Shamans (A Sámánok) névvel, ahol rendezőként, színészként, íróként és koreográfusként tevékenykedett. Eredeti és szenvedélyes stílusának köszönhetően a társulat több díjat nyert és számos fesztiválra kapott meghívást világszerte. A művésznő az amerikai Yale és UCLA egyetemeken tanított és olyan elismeréseket tudhat magáénak, mint a Herald Angel (Edinburgh), a Független Díj (Independent Award, U.S.A.), a Legjobb Rendező Díja (Kairó), illetve a Legjobba Előadó Díja (Lengyelország). A művésznő legutóbb a Royal Shakepeare Company-nél Lady Capuletet játszotta, a nagy sikerű Rómeó és Júliában. 

http://www.gatetheatre.co.uk/whats-on/breathing-irregular.aspx

http://www.evamagyar.com/

Nyelviskola
Online jelentkezés
Letölthető űrlap
Online szintfelmérés
Pályázatok
Aktuális pályázatok
A Magyar Nyelv Éve
Álláspályázatok
Eredmények
Online szintfelmérés
Partnereink
Külügyminisztérium
OKM
ECL
Hostel Budapest
Budapest FUNZINE
Coach Magazine
Színes RTV
Projektek
Higher Education Promotion