Keresés
HÍREINK | HONLAPTÉRKÉP | ELÉRHETŐSÉG
in English
A Kultúra Napját ünnepelték Brüsszelben

Sikeres duó  koncertet adott a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben (HCB) Balog József zongora- és Szalai Antal hegedűművész. Az intézet bejáratánál hallott beszélgetés – ’Dohnányi miatt jöttem, nagyon szeretem a műveit’ – bizonyíték az ügyes programválasztásra, hiszen Belgiumban Bartók és Kodály munkái mellett Kurtág és Dohnányi zenéjét is sokan ismerik. Balog és Szalai Péntek délután a gyermekeknek tartott rövid zenés bemutatót.

Balog József 2005-ben Fischer Annie ösztöndíjat kapott, 2003 óta pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Szalai Antal zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte és a New York-i Manhattan School of Musicban folytatta, ahol Pinchas Zukerman tanítványa volt. 2005-ben a brüsszeli Reine Elisabeth verseny helyezettje volt.

A HCB komolyzenei koncertsorozatának célja a hazai kiválóságok belgiumi bemutatása, kezdő- illetve már elismert zenészeknek nyújtva ezzel külföldi fellépési lehetőséget.

1989. január 22-e óta ünnepli Magyarország a Kultúra Napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én zárta le a Himnusz kéziratát.  A HCB az ünnep után 2010-ben ’Pécsezik/Pécset exportálja’, a mediterrán hangulatú magyar város Európai Kulturális Főváros programjaihoz csatlakozva hívnak meg pécsi művészeket.

2011. január 1-től június 30-ig tart majd Magyarország Európai Uniós elnöksége és mivel a nagy koncerttermeket évekre előre lefoglalják, a HCB már tavaly nagy erőkkel elkezdte a felkészülést, hogy a magyar kultúra 2011-ben a Benelux országok minél szélesebb közönségéhez juthasson el. 

Nyelviskola
Online jelentkezés
Letölthető űrlap
Online szintfelmérés
Pályázatok
Aktuális pályázatok
A Magyar Nyelv Éve
Álláspályázatok
Eredmények
Online szintfelmérés
Partnereink
Külügyminisztérium
OKM
ECL
Hostel Budapest
Budapest FUNZINE
Coach Magazine
Színes RTV
Projektek
Higher Education Promotion