Keresés
HÍREINK | HONLAPTÉRKÉP | ELÉRHETŐSÉG
in English
110 év 110 kép

Vadas Ernő az 1930-as, '40-es és '50-es évek magyar fotográfiájának egyik legkiemelkedőbb alakja. Életművét reprezentáló kiállítás nyílt a Balassi Galériában 2010. január 21-én 18 órakor. A tárlatot Keleti Éva, Príma Primissima - díjas fotóművész nyitotta meg.  A Magyar Távirati Iroda gondozásában megjelent Elfelejtett képek című fotóalbumot Szarka Klára fotótörténész, a kötet társszerkesztője mutatta be.

„Mit tanultam tőlük? ... Vadas Ernő bácsitól világítani, komponálni. Hallgattam elbeszélését az amatőr fotográfusokról, libás képének születése körül keringő történetekről. Tanultam tőle alázatot, azt, hogy nincs kis feladat, nincs lehetetlen megoldás. Megtanultam, hogy nem lehet minden nap művészetet alkotni. Ha egy évben egy kiállítási képem születik, akkor boldog lehetek."

(Keleti Éva)

A magyar fotóművészet klasszikusa, Vadas Ernő nemzetközi hírneve már a háború  előtt is kétségbevonhatatlan volt. A művészi amatőrmozgalom egyik kiemelkedő alakjaként nyerte sorra a legnagyobb hazai és nemzetközi díjakat. A korszak szokásai szerint meghirdetett pályázatokkal egybekötött nemzetközi kiállításokon az ötödik legsikeresebbnek számított az egész világon, több ezer fotográfust megelőzve. Mindeközben jó ideig tisztes tisztviselői egzisztencia mellett fényképezett, jobbára a saját kedvére és igényei szerint. Igaz, némi sajtótapasztalatra szert tehetett Balogh Rudolfnak köszönhetően, aki mint az Est lapok vezető munkatársa képeket közölt tőle, majd riporteri föladatokat is adott neki. Vadas semmiképp sem volt az 1945 utáni politikai fordulat ellensége, ám a jövőjét nem hiszem, hogy egy nagy állami vállalat beosztottjaként képzelte el...

...Vadas Ernőt a szakma mint a festőies hangulatok, a hétköznapi értelemben vett szépség, a fény és különösen az ellenfény szerelmeseként és mestereként tartja számon. Élete alkonyán éppen azért (is) vált bírálat tárgyává. Kollégáinak egy része úgy látta, hogy szinte teljesen távol tartja magát a modernebb, merészebb képi világtól, az avantgárd régebbi és (akkoriban) újabb irányzataitól. A bírálatban – bármilyen fájdalmas ezt elismerni – volt némi igazság, ám Vadas alkotói magatartása jóval sokrétegűbb, mint amilyennek a szakmai közönség egy része elkönyvelte."

(Szarka Klára)

Részletek az Elfelejtett képek című kötetből

 
A kiállítás megtekinthető február 28-ig, a hét minden napján 10-18 óráig.

Nyelviskola
Online jelentkezés
Letölthető űrlap
Online szintfelmérés
Pályázatok
Aktuális pályázatok
A Magyar Nyelv Éve
Álláspályázatok
Eredmények
Online szintfelmérés
Partnereink
Külügyminisztérium
OKM
ECL
Hostel Budapest
Budapest FUNZINE
Coach Magazine
Színes RTV
Projektek
Higher Education Promotion